Bikramról Bikramtól

Részlet Bikram Choudhury Bikram Yoga c. könyvéből

Családom és gyermekkorom

1946-ban születtem Kalkuttában. Néhány évvel a születésem után azonban, egy szörnyű családi tragédia miatt - két testvérem meghalt egy Indiát végigpusztító himlőjárványban - a szüleimmel és 2 testvéremmel átköltöztünk a szomszédos Deogharba.

Édesanyámnak jót tett a változás. Hamarosan tagja lett egy női egyesületnek, ahol egy öreg mester (guru) felkarolta a hozzánk hasonló bengáli gyermekeket és igyekezett megtanítani őket a hindi nyelvre és az indiai kultúrára. 4 évesen ugyan még kicsi voltam az "iskolához", de a testvéreim, hogy könnyítsenek anyám terhein magukkal vittek az öreg mesterhez. Amíg ők tanultak én a mester ölébe üldögéltem és figyeltem. Az óra végén a guru így szólt hozzám:
- A barátaid és a testvéreid mind szépen dolgoztak és tanultak, ezért megjutalmazom őket egy kis édességgel. Te nem csináltál semmit, ezért Te nem kapsz cukorkát!
Akkoriban elég pimasz kisgyerek voltam, szégyentelenül visszavágtam a mesternek:
- Ugye csak viccelsz? - kérdeztem. - Három órán keresztül nyugodtan és csendben ültem az öledben. Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha tettem, úgyhogy igenis megérdemlem a cukorkát!
- Nos, a szabály az szabály - mondta a guru. - A jutalomért meg kell dolgozni!
- Mit szeretnél, mit tegyek? - kérdeztem. Mire ő megragadott a bokámnál fogva és lelógatott fejjel lefelé úgy, hogy a fejem szinte súrolta a földet. Ezt a gyakorlatot a jóga Sirsasana-nak, vagyis fejenállásnak nevezi. Aztán megfogta a kezemet is és felemelt íjtartásba (Dhanurasana); akkoriban még nem tudtam, hogy a mester valójában jógázni tanított engem.

Találkozás a mesteremmel

Nem sokkal a hatodik születésnapom után visszaköltöztünk Kalkuttába. A ház, ahol laktunk egy tornacsarnok szomszédságában állt. A csarnokban testépítők gyakoroltak és én elbűvölten figyeltem mozdulataikat, mígnem egyszer beálltam közéjük és bemutattam nekik a "jógatudományomat". A terem eldugott sarkában ült egy alacsony kis emberke - észre sem vettem, hogy ott van, amíg meg nem szólított:
- Gyere csak ide fiam! Mi a neved?
- Bikram - válaszoltam. Mikor közelebb léptem hozzá akkor vettem csak észre mennyire alacsony. Belenéztem a szemébe és a pillantása teljesen lebénított. Soha életemben nem láttam még ilyen mélyreható, sötét szemeket.
- Hol tanultad ezeket a gyakorlatokat? - kérdezte.
- Punditiji-től, Deoghar-ban.
- Mutass többet! - utasított. Hát megmutattam neki minden asanát, amit ismertem.
- Nem semmi! A kisfiú több, mint 80 pózt ismer! - mondta meglepetten. - Gyere el minden nap és még többet tanítok neked!

Így ismerkedtem meg gurummal, Bishnu Charan Ghosh-sal, aki Pramahansa Yogananda (Yogananda a máig legnépszerűbb jógakönyv, az Egy jógi önéletrajza szerzője - a szerk.) testvére volt, és aki az életem legmeghatározóbb emberévé vált. A következő 20 évben mellette maradtam és ő megtanított mindenre, amit a jógáról tudok.

Bishnu Ghosh

Bishnu Ghosh orvos volt és mérnök, professzor és atléta, költő, filozófus és ügyvéd egyszemélyben. Nemzetközileg elismert szaktekintély volt, aki sosem felejtette el honnan jött. Felemelte a porból az utcán kolduló gyerekeket és segített nekik felismerni önmagukat, felismerni a tehetségüket, felismerni a bennük lakozó istent. Áldottnak érzem magam, hogy meglátott bennem valami különlegeset.

A mesterem feltétel nélkül szeretett engem és ez a szeretet komoly kihívást jelentett. Itt nem volt helye a gyengeségnek és nem volt helye a szórakozásnak és a bolondozásnak. Bishnu Gosh felkészített engem az életre. Oly keményen megedzett, hogy nincs ember a földön, aki képes lenne fájdalmat okozni nekem se testileg, se lelkileg, se szellemileg. Nem árthat már nekem se a hideg, se a szél, se golyó, se érzelem, se stressz, se pénz, semmi. Ez egyikünknek sem volt könnyű munka, de a jóga nem is a könnyű munkáról szól.

A hangja elképesztő erejével motivált engem, belém égette a módszereit! Semmi sem volt elég jó neki. A gyakorlatnak olyannak kellett lennie, ahogy ő azt elképzelte. Amikor a fizikai teljesítőképességed határán vagy, amikor mentálisan és érzelmileg szinte teljesen kimerültél, és a mestered magából kikelve üvölt, de annyira, hogy a hajad szinte lobog a hangja erejétől nincs más választásod: koncentrálnod kell. Hihetetlenül hiányzik, el sem tudom mondani mennyire.

Porrá zúzott álmok

Mindent egybevetve a módszerei működtek! Olyannyira, hogy 13 évesen megnyertem az Indiai Jógabajnokságot és ezzel én lettem a valaha élt legfiatalabb jógi, aki haza vihette ezt a címet. A próbálkozásaimat a következő két évben is siker koronázta.

Hamarosan a jóga mellett a súlyemelés rekordjait is döntögetni kezdtem. Imádtam ezt a sportot, a világ leghíresebb atlétája akartam lenni. Aztán egy szörnyű napon edzés közben egy 170 kg-os súly porrá zúzta a térdemet. A térdemmel együtt az álmaim is porrátörtek. És még csak 18 éves voltam.

A térdsérüléssel nemcsak a dédelgetett álmaimat veszítettem el. Az orvosok azt mondták, hogy soha többé nem fogok járni. Képtelen voltam megbarátkozni a ténnyel, hogy örökre béna maradok. Valójában azon gondolkodtam, hogy megölöm magam. De e helyett visszatértem a mesteremhez, és ő megmentette az életem. Két hatalmas testépítő segítségével beleerőltette a lábaimat a Lótusz pózba (töröküléshez hasonló gyakorlat). A fájdalom olyan iszonyatos volt, hogy elájultam. Hat hónappal később azonban már egyedül végeztem el a gyakorlatot és ez felért egy valódi csodával. És ez a csoda azóta is bennem él, inspirál és erőt ad ahhoz, hogy másoknak is segítsek.

A jóga gyógyító ereje

A mesterem igazi gyógyító volt, aki a jógával gyógyított. Emberek százai álltak sorban az ajtaja előtt csak hogy lássák és meghallgassák a tanácsait. Bishnu Gosh minden egyes betegének személyre szóló étrendet és jógagyakorlatokat írt elő. A gyakorlatok helyes végrehajtására pedig mi - a mester tanítványai - okítottuk a pácienseket. Mindenkivel külön-külön egyénileg foglalkozunk.

Aztán 1965-ben a közös munkánk véget ért, mert a mester elküldött Bombaybe, Mr. S.P. Jain családjához. Jain-nek öt fia volt, akik mind különféle egészségi problémáktól szenvedtek. Csaknem egy évig maradtam velük, közben számos kórházban is besegítettem, többek között egy paralízis klinikán is. Borzasztó volt látni azt a sok beteg embert, de a mesterem nem adott választási lehetőséget. Újra és újra felidéztem milyen érzés volt tehetetlenül a családomra rászorulva élni, de ha én képes voltam felállni, akkor másnak is sikerülhet.

Minden erőmmel azon voltam, hogy beteljesítsem a karmámat - a szolgálatot, amit a mesterem megmutatott nekem - minél több embert megtanítani a jógára és minél több embert meggyógyítani a jóga által. De Bombayben rá kellett jönnöm, sajnos sokkal, de sokkal több embernek van szüksége segítségre, mint amennyit én kezelni tudok. Elkezdtem hát gondolkodni és arra jutottam, hogy ha kidolgoznék egy gyakorlatsorozatot, és csoportosan tanítanám a gyakorlatok helyes végrehajtását akkor sokkal több mindenkin tudnék segíteni.

A mesteremnek elsőre nem tetszett az ötlet.
- Lehetetlen mindenkit ugyanazzal a "recepttel" meggyógyítani! - mondta.
Ennek ellenére én elkezdtem kifejleszteni és alkalmazni azt a 26 gyakorlatból álló sorozatot, amit ma Bikram jógának nevezünk. Mikor a mester látta, hogy mindazok, akik eljöttek az órámra sokkal jobban érzik magukat, mellém állt és a legnagyobb támogatómmá vált.

A nekem szánt feladat

Körübelül ugyanebben az időben ismerkedtem meg Shirley MacLaine hollywoodi színésznővel és spirituális keresővel. Shirley elmondta, azért hagyta el Hollywoodot, hogy Indiában jöjjön és megtalálja önmagát. Ez a kijelentése egészen meglepett.
- Nem találhatod meg önmagad Indiában! Menj vissza Hollywoodba, énekelj, táncolj és szórakoztasd az embereket; ez a Te kötelességed, ez a Te karmád. Amikor megfelelő lesz az idő India el fog menni hozzád! - mondtam.
- És Te leszel az, aki majd elhozza nekem! - válaszolta. - Amerikának szüksége van valakire, aki olyan, mint Te, és szüksége van a jógára.

Én csak mosolyogtam, de nem telt el sok idő és a mesterem is világossá tette számomra, hogy Shirleynek igaza volt. Ahogy Shirley dolga a szórakoztatás, úgy az én dolgom az, hogy annyi emberen segítsek amennyin csak lehetséges. El kell juttatnom India évszázadokon átívelő bölcsességét a tengeren túlra, és el kell terjesztenem a jógát szerte a világon. Én erre születtem, ez az én karmám.

1970-ben a mester 6 hónapra Japánba küldött, hogy elvégezzek néhány halaszthatatlan ügyet a számára. Nem akartam menni! Bombayben már mindenki ismerte a nevemet, a gyógyításra szorulók bármit megadtak volna azért, hogy találkozhassanak velem. Bombay királya voltam! De ha a gurud azt mondja menned kell, akkor nincs mese, menned kell. Mielőtt felszálltam Bombayben a repülőre Bishnu Gosh megfogta a kezem és azt mondta:
- Ígérd meg, hogy befejezed a munkát, amit én elkezdtem!

Ekkor még nem tudhattam, hogy ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket szeretett gurummal váltottam. Ugyanis Bishnu Gosh ezután elbúcsúzott családjától és barátaitól és teljesítette a mahasamadhit - búcsút mondott a testének - és 67 évesen elhagyta e Földet.

Ha az utolsó beszélgetésünkkor tudtam volna, hogy soha többé nem látom viszont, az sem változtatott volna semmin. Az sem könnyítette volna meg mesterem elvesztését. A hét minden egyes napján, a nap minden egyes percében, minden szívdobbanásommal érzem a hiányát.

1973-ban érkeztem meg Los Angelesbe. Egy kis baráti segítséggel és sok-sok munka árán hamarosan megnyitottam az első iskolámat. Azóta is itt élek és teljesítem a vállalt feladatot.

^^